A reggelek sajnos sokak számára szólnak a nyűgös ébredésről, majd a kilátástalan rohanásról, emiatt pedig nem ritkán kimarad a reggeli is a napból. Ez hatalmas hiba, hisz az egészségünk szempontjából kiemelkedően fontos a megfelelő tápanyagbevitel a nap kezdésénél. Ha szeretnénk erre a problémára tökéletes, egyben gyors megoldást találni, ismerkedjünk meg a Morning Station reggeliző állomással, ami egyszerre süt, grillez és kávét főz. Csodásan hangzik? Azért, mert az is!
A nap legfontosabb étkezése – így szerepel a köznyelvben a reggeli. Ezt az állítást sokszor és sokféleképpen megcáfolták ugyan, ám az kétségkívül igaz, hogy a legfontosabb étkezések egyike a napindító falatozás. Nem véletlenül született meg az a mondás sem, hogy „reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus”, ez már a régi időkben is felhívta a figyelmet a reggeli kiemelt jelentőségére.
Kell a reggeli az egészséges táplálkozáshoz
Ha tudományos alapokra helyezzük a kérdést, találunk olyan kutatásokat, amelyek szerint a reggelinek körülbelül az egész napos kalóriabevitel 15, de inkább 20 százalékát kellene lefednie, ebből is érezhető, mekkora a jelentősége, amikor ez kimarad. Súlyos egészségügyi problémákkal járhat ennek elhanyagolása, egy amerikai tanulmány szerint például 27 százalékkal nőtt a szívelégtelenség kockázatának esélye azoknál a felelőtlen férfiaknál, akik rendszeresen kihagyták a reggelit.
Ha tudjuk, milyen fontos ez az étkezés, akkor is meg kell küzdenünk még egy problémával, ez pedig az idő. A reggel sokaknak nehezen indul, a problémás ébredést kilátástalan rohanás követi, amelynek persze célja van: elvinni a gyereket az iskolába, vagy eljutni a munkába. Ebben a felfordulásban a reggelire nem mindig szánunk időt, egyszerűen nem fér bele minden elkészítése ebbe a kis szakaszba. De csak akkor okoz ez gondot, ha a rossz eszközöket használjuk, hiszen létezik olyan megoldás, amellyel időt spórolhatunk: ez a Morning Station reggeliző állomás, amely egyszerre süt, grillez, és kávét is főz. Mindent megad, amire egy tökéletes reggelhez szükség van.
Nézzük részenként, hogyan is működik!
Mire jó egy mini reggeliző állomás?
Multifunkciós reggeliző szettről beszélünk, amely egyszerre végez el minden folyamatot, ezáltal könnyíti meg az otthoni tennivalókat. Ez egy komplett reggeliző állomás kenyérpirítóval, tojássütővel, grillezővel, ami a család minden tagjának képes örömet szerezni csupán azzal, hogy teszi a dolgát. A reggeli készítő gép rozsdamentes acélból lett megalkotva, a serpenyője pedig tapadásmentes, egyszerűen használható. Elég hozzá egyetlen áramforrás, így három eszközt vált ki a működésével.
A sütő és pirító rész a tükörtojás, illetve a pirítós elkészítésében a leghasznosabb, legalábbis a visszajelzések alapján erre használják a serpenyőt leginkább. Bőven elfér benne minden, ami egy reggelihez kell, de természetesen a nap további részében is használható, a teljesítményét tekintve alkalmas például hús sütésére. Mivel négy fokozatra állítható be, a lehetőségek kiszélesednek, különböző ételek különböző megoldásai is elkészíthetőek. A beépített 30 perces időzítő funkció szintén hasznos, rugalmasabbá teheti ugyanis a reggeli készülődést.
Menjünk tovább a grillezőre, ami szintén remekül kihasználható, például a szendvicskészítés során. Nincs is jobb, mint egy egészséges melegszendviccsel kezdeni a reggelt, erre a kilencliteres kapacitásával tökéletesen alkalmas az eszköz. A grillfunkció ugyancsak kihasználható zöldségek, húsok készítésére, melegítésre, illetve frissen tartásra. A családi multifunkciós reggeliző állomás előnye, hogy a grillező kiváló teljesítményű, azaz nem kell hosszú perceket várni, mire elkezdi a működését, és felhevül a kívánt hőmérsékletre. A reggeliző gép alkalmazásának éppen az az előnye, hogy gyorsan sok mindent meg lehet vele csinálni, ezt a tulajdonságot a grillező is elmondhatja magáról.
Reggeliző szett kávéfőző nélkül? Ugyan!
Egy komplett reggeliző állomás természetesen elképzelhetetlen kávéfőző nélkül, a magyarok jelentős részének ugyanis mindig ezzel indul a napja. Jó hír, hogy a Morning Station kávéfőzőt is tartalmaz, amely 600 milliliteres űrtartalmával képes az egész családot, sőt még az esetleg nálunk alvó vendégeket is kiszolgálni. Az olyan extrák, mint a cseppfolyásgátló funkció, vagy a különlegesen finom gőzölés a használatot és a végeredményt is magas színvonalúvá teszik, ami azért fontos, mert nemcsak egyszerűen reggeli kávéra, hanem finom és ízletes reggeli kávéra vágyik a többség ébredés után. A minőség viszont nem megy a gyorsaság rovására, ezért is válhatott ennyire népszerűvé ez a családi multifunkciós reggeliző állomás.
Ha valaki szeretne gyorsítani a reggeli készülődésen, eközben nagy becsben tartja az ízletes és tápláló napindító étkezést, illetve lételeme a kávézás, az egész egyszerűen mindent megtalál a Morning Station reggeli készítő gép funkciói között. Elegendő egyszer kipróbálni, azt követően garantáltan minden ébredés után szolgálatba állítja a gépet a család.
A Morning Station reggeliző szettről további információkat az alábbi linken találsz: Morning Station 3 az 1-ben családi multifunkciós reggeliző állomás
Mi a véleményed?